HELL 23. Miskolc Rallye

Fiatalság, bátorság

Létrehozva 2017. április 09. (vasárnap)

Fiatalság, bátorságNem véletlenül lett abszolút harmadik a tavalyi esztendőben Vincze Ferenc. A fiatal pilóta már az R4-es Mitsubishivel élesítette az oroszlánkörmeit, és nagyon úgy tűnik: az új páros, az új technikával is ütőképes lehet. Legalábbis erre utal a Hell 23. Miskolc Rallye-n mutatott produkciójuk, hiszen Vincze Ferenc és Bazsó Attila az R5-ös Skoda Fabiaval, a dobogó harmadik fokára állhattak fel. Többen azt mondták, hogy fiatalság, bolondság, tartósan képtelenek lesznek a jó teljesítményre. Erre cáfoltak rá rögtön a szezonnyitón, ahol szakaszt nyertek, és végig nagy csatában voltak Turánékkal az ezüstérért. Ebben a külön meccsben végül 2,3 másodperccel alulmaradtak, de a szikszói célban így is bolgogan emelhették magasba a serleget.

Bővebben